Így emlékezik a vészkorszak egyik legsötétebb időszakának kezdetére a Nemzet színésze (VIDEÓ)

Molnár Piroska Dragomán György Máglya című regényéből olvasott fel egy részletet.

Molnár Piroska Dragomán György Máglya című regényéből olvasott fel egy részletet.
A miniszter kendőzetlenül véleményezte a Magyar Pétert érő bennfentes kereskedelmi vádakat.
Egy férfi több mint húsz évig szenvedett mostohaanyja kegyetlenségeitől, miközben a hatóságok többször is figyelmeztetést kaptak a bántalmazására, mégsem tettek semmit.
László András EP-képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a tisztánlátást az is nehezíti, hogy egy korrupciós háló épült ki az évek során.
Kezdjük ott, hogy Ungváry Krisztián könyveit faltam. Pénzt gyűjtöttünk neki, mert beperelte egy ügynök, akiről leírta, hogy ügynök volt.
Cáfolják a német sajtót: az elkövető nem volt AfD-szimpatizáns, valószínűleg saját maga terjesztette ezeket a félrevezető információkat.
Várhelyi Olivér hangsúlyozta, a támogatás szükséges likviditást biztosít Ukrajnának.